Vadlovakért harcol Sheryl Crow
Vadlovakért harcol Sheryl Crow
[2010-01-13]

Sheryl Crow énekesnő felszólalt már az iraki háború ellen, lelkes támogatója az embrionális őssejt-kutatásnak és a globális felmelegedés hatásaival foglalkozó vizsgálatoknak, legújabban pedig a nyugat-amerikai pusztákat uraló vadlovak védelméért szállt harcba.

Míg a Grammy-díjas énekesnő 2008-ban még minden erejével Barack Obama elnökké választásáért kampányolt, addig mára az egyik elsőszámú kritikusa lett annak a kormányrendeletnek, amely 25 ezer nyugat-amerikai musztáng keletebbre költöztetéséről szól.

A musztángok tavaly novemberben megkezdett befogása óta Crow folyamatosan Ken Salazar belügyminiszternél lobbizik, valamint vadlovakról szóló könyvekkel és filmekkel árasztja el a Fehér Házat, sőt még egy lóbarát aktivisták által készített videóban is felbukkant.

Az énekesnő magát az elnököt is megkérte, hogy állítassa le annak a mintegy 2500 nevadai vadlónak az elszállítását, amelyeket még a múlt hónapban kezdtek befogni a vitatott kormányrendelet hatására. Crow az Associated Press hírügynökségnek adott telefonos interjújában elmondta, hogy nem ért egyet a kormánynak azzal az álláspontjával, amely szerint az állatok egyre növekvő száma az éhezésükhöz vezetne, illetve fenyegetést jelentene a vízszegény területekre és a helyi vadvilágra.

"Úgy gondolom, kell lennie egy jobb megoldásnak annál, mint hogy elviszik őket a természetes élőhelyükről" - mondta. "Azért küzdök ilyen szenvedélyesen ezért az ügyért, mert ezek a vadlovak jelentik az utolsó fennmaradt kapcsolatunkat az ősi földdel és a történelmünkkel" - tette hozzá Crow, aki attól fél, hogy a nyugati musztángcsordákban túl kevés tenyészmén fog maradni.    

A kormány szerint a nyugati területeken nagyjából 37 ezer vadló és szamár él, az állatok fele pedig a nevadai pusztákon kóborol. Ám ebben a térségben mindössze 26 ezer állat ellátását lehet biztosítani. Továbbá már így is 34 ezer vadló él a nyugati területeken kívül lévő, állami pénzből fenntartott karámokban és legelőkön, ami hatalmas költségeket jelent.   

A 47 éves rockénekesnő akkor szeretett bele a musztángokba, amikor 2006. júliusában - jó pár hónappal a Lance Armstronggal való szakítását követően - egy Smokey nevű vadló hátán járta be a coloradói Sangre de Cristo-hegységet. Rögtön örökbe fogadott egy Colorado nevű musztángot, s azóta már 20 másik vadlovat tart saját birtokán a Tennessee állambeli Nashville közelében. Sheryl Crow vadlovak melletti kampányát már 150 szervezet támogatja.

Forrás: Híradó.hu

Kapcsolódó lapok:


Link:
Embed:

Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

' tool / 2010-01-22 22:59:30
jo kezdet




Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Valentino Kanzyani (SI)
' Simplicity
Addicted to music, eternally hunting for electronic freshness, a master in blending the infusibl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?








Join the Adult Webmaster Affiliate Program and make money while you are having fun...






Top