Rasszizmus ellenes nappal indul a Sziget
Rasszizmus ellenes nappal indul a Sziget
[2009-06-12]

A Sziget szervezői a Rock Against Racismmel (RAR) valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, "Zene a Rasszizmus Ellen" címmel.

A Nagyszínpadon aznap déltől - néhány külföldi vendéggel kiegészülve - javarészt a hazai rock műfaj jelesei és ifjú tehetségei lépnek majd fel, míg a Világzenei Nagyszínpadon ezzel párhuzamosan a magyar jazz képviselői állnak majd színpadra. Ez a helyszín még egy világraszóló meglepetést is tartogat: egy ritkán látható koncert keretében, a világ legjobbjai közt említett zenészek, Miles Davis egykori muzsikusai - indiai zenészek társaságában - idézik meg a legendás trombitás szellemét. Mindezt az ottalvós hetijegyeseknek ingyen, egyébként pedig féláron, azaz 5000 forintos napijegyért.

A kezdet...

Két rock'n'roll "halhatatlan", Eric Clapton és David Bowie rosszízű kijelentései keltették életre 1976-ban a Rock Agains Racism (Rock a Rasszizmus Ellen) mozgalmat, mely eredetileg egyetlen koncert erejére szerveződött, majd több, nagy tömegeket megmozgató fesztivált is szervezett, ellensúlyozva az egyre sűrűsödő rasszista megnyivánulásokat a hetvenes évek Angliájában. A kezdeti években olyan együttesek vettek részt a mozgalomban, mint a Steel Pulse, a Tob Robinson Band és a Clash. A RAR számos kampányt szervezett az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején. 1979-es nagyszabású fesztiváljuk 30. évfordulóját 2009-ben a RAR rendkívül sikeres koncerttel ünnepelte a londoni Victoria Parkban.

2002-ben a RAR Love Music Hate Racism néven született újjá. Koncertjeiken és fesztiváljaikon többek között a következő együttesek és előadók léptek fel: Kaiser Chiefs, Damon Albarn, Paul Simonon (The Clash), Babyshambles, Kelly Rowland (Destiny's Child), Basement Jaxx, Jerry Dammers (The Specials), Get Cape. Wear Cape. Fly, Estelle, The View, Kasabian, Ms Dynamite, Kano, Asian Dub Foundation, Belle & Sebastian, Antiflag, Hard-Fi. A szervezet legutóbbi projektje május 30-án, az EP választás kampányidőszakában került megrendezésre az északnyugat-angliai Stoke on Trentben: a 20.000 zenerajongót vonzó koncert a rasszizmus elutasításának nagyszerű megnyilvánulása volt.

Hazánkban is

A Rock Against Racism szervezői idén tavasszal - a Brit Nagykövetség közvetítésével - keresték fel a Sziget szervezőit az együttműködés lehetőségével. Mint írták, a Magyarországon a közelmúltban történt események okán is szeretnék, ha a Sziget helyt adna egy koncertsorozatnak, mely a fesztivál széleskörű közönsége előtt is demonstrálná a zenészek összefogását és tiltakozását az ellen, hogy embereket külsejük alapján hátrányosan megkülönböztessenek. Augusztus 11-én, a Sziget "nulladik" napján egy széleskörű összefogásnak lehetünk tanúi, ahol a Nagyszínpadon a rock műfaj jeles hazai képviselői és fiatal tehetségei "a zene pozitív energiáját" használva tesznek hitet az emberek egyenlősége mellett. Az Angliából indult Rock Against Racism mozgalom most tehát a Szigeten is hangot ad annak, hogy politikai szimpátiától függetlenül, kizárólag a zene nyelvén milyen komoly erőket lehet megmozgatni egy jó ügy mentén. A Sziget szervezők pedig úgy döntöttek, hogy a "Zene a Rasszizmus Ellen" rendezvény bevételéből származó esetleges nyereségből egy olyan magyarországi civil szervezetet támogatnak, mely sokat tesz az ügyért.

A Nagyszínpad fellépőinek sora még koránt sem teljes, az már biztos, hogy fellép majd az LGT, a Kispál és a Borz, Fenyő Miklós, a Heaven Street Seven, Balázs Fecó, KFT, Deák Bill Gyula, a Quimby, a Beatrice, a Kaukázus, Rúzsa Magdi, Péterfy Bori, Novák Péter, Bródy János, a Bikini, a Fish!, az Irie Maffia, a PASO, a Turbo, a Subscribe, a Republic, a Zanzibár, Jamie Winchester, a 30Y, Müller Péter Sziámi és még sokan mások. Este 11-kor a Nagyszínpad programja véget ér, de a nap még nem: egyrészt az A38-Wan2 sátrában - többek mellett - az Animal Cannibals, a Ladánybene 27, Dopeman, Anna and the Barbies szereplésével, a Budapest Jazz Klub helyszínén jazzisták közreműködésével folytatódik a program tovább.

Forrás: Sziget.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

PokerStars.com - Fedezd fel a benned rejlő PókerSztárt...



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top