Pendulum és Klaxons a Balaton Soundon
Pendulum és Klaxons a Balaton Soundon
[2010-03-24]

A dark drum'n'bass ausztrál nagymesterei, a Pendulum a szintetikus színekkel kifényesített Mad Max világuk mechanikus őrületébe, míg Nagy Britannia extravagáns new rave zenekara, a Klaxons a pszichedelikus rock'n'roll jövőjének titkaiba avatja majd be a fesztiválozókat.

Kaotikus breakbeat csapásaival a Gereth McGrillen és Rob Swire vezette Pendulum, már a 2000-es évek eleje óta a világ egyik legnépszerűbb drum'n'bass zenekarának számít, még akkor is ha első nagylemezüket csak 2005-ben jelentették meg "Hold Your Coulour" címmel. A Pendulum a bemutatkozó korong előtt is meghatározó jelensége volt a Ministry Of Sound védjegye alatt működő klubszintérnek, 2003-as "Vault" című slágerük az új millenum drum'n'bass himnuszaként tette híressé őket messzi-messzi galaxisunkon innen és túl.

Az első lemezre felvitt "Tarantula" és "Slam", valamint a nem sokkal később megjelenő, Freestylers-el közösen kevert "Painkiller", továbbá a The Prodigy "Voodoo People"-jából készített remix a világ leghíresebb drum'n'bass zenekarává tették a Pendulumot, amely több független kiadó között ingázva végül 2008-ban a Warnerhez szerződve készítette el második lemezét "In Silico" címen. A szintetikus szerelemben fogant drum'n'bass generáció albuma a tavaly turnéra vitt "In Silico", melynek jelentősége csak a Nirvana névben, és alkotói telepátiában rokon "In Utero" albumához hasonlítható elektronikus vonalon. Az idei Heineken Balaton Soundon az ausztrál Pendulum egy frenetikus koncerttel győzi majd meg a magyar közönséget, hogy miért érdemes drum'n'bass alapú energiafelhasználásra építeni az elektronikus zenében az új évezred hajnalán.

Klaxons
Nagy Britannia extravagáns new rave zenekara, a Klaxons 2007-ben, "Myths Of The Near Future" című albumával maszatolta össze a rave műfajáról alkotott torz képet, felidézve a Happy Mondays óta feledésbe merült műfaj eredeti komiszságait.

A Klaxons régi-új színeivel, és a technótól megtisztított, immáron new rave fejléccel induló alter mozgalom sikerszámaival (Magick, Golden Skans, It's Not Over Yet) a csőnadrágos indie kultúra első számú divatdiktátorává nőtte ki magát.

Jamie Raynolds és zenekara elektro vonalon a Hot Chip-pel és a Justice-szal áll alkotói rokonságban, míg a rock felől a Muse-zal, a The Hives-szal és az Arctic Monkeys-szal alkot stílusközösséget. Egyediségüket a punk-ból hozott nyersanyagokból nyerik, így a dance és a rock a Klaxons előadásában a punk őrületével összefogva gerjeszti J.G. Ballard sci-fi író (Karambol, A Nap Birodalma, Vízbe fúlt világ) popteoretikusainak koncertjén a hisztérikus energiákat.

A Mercury-díjas debütáló kultalbum, a "Myths Of The Near Future" 2007-es megjelenése óta a Klaxons már hosszú ideje egy újabb, és még őrültebb energiákat felszabadító hangrobbanásra készül. 2010-ben minden jel arra mutat, hogy a Klaxons az idei Heineken Balaton Soundon remélhetőleg nemcsak a régóta várt új lemez, hanem a pszichedelikus rock'n'roll jövőjének titkaiba is beavatja majd a fesztiválozókat.

Forrás: Sziget.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

PokerStars.com - Fedezd fel a benned rejlő PókerSztárt...



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Válogatás (VA)
' Instant Move
Az aktuális napi stílusokra jellemző mixek válogatása a Realinstant DJ-inek kínálatából....

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top