[2009-08-31]
Csaknem 62 ezren látogattak el az idei Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN), a nyárzáró fesztivál ezzel nézőcsúcsot ért el - közölte Dömény Ágnes, az esemény sajtóreferense. Tavaly 59 ezer vendéget fogadtak a Partfürdőn.
A rendezvényen 250 koncert - többek között Macy Gray, a Guano Apes és Gabriella Cilmi fellépése - várta a vendégeket, a legsikeresebb nap a szombati volt. Botka László (MSZP) szegedi polgármester közleményében - azzal kapcsolatban, hogy a város főjegyzőjének határozata értelmében szombat éjfélkor be kellett fejezni a műsorszolgáltatást a fesztiválon - leszögezte, hogy jövőre is lesz SZIN, mégpedig a megszokott helyszínen, a Partfürdőn.
A közlemény szerint a lakossági bejelentések nyomán elvégzett mérések azt mutatták, hogy a hangterhelés a négynapos rendezvény során két este - szerdán és pénteken - néhány órára meghaladta az előírt értéket. A vizsgálat megállapította, hogy néhány koncert és produkció hangtechnikusa időnként nem tartotta be a szabályokat, ezért a jövőben a produkciókkal kötött szerződésekben az előírt zajszint túllépése szigorú büntetést és kártérítést von majd maga után. A szervezők ezen kívül hangtechnikai szakembereket bíznak meg további zajszintcsökkentő berendezések és zajvédő falak telepítésével.
A 2003-ban újraindított Szegedi ifjúsági Napok (SZIN) a város rendezvénye, az önkormányzat cége szervezi, már három éve költségvetési támogatás nélkül működik, és Magyarország egyik legnépszerűbb ifjúsági fesztiváljává vált - írta közleményében Szeged polgármestere.
Forrás: MTI
Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!