Némaságra ítéltetett Adele!
Némaságra ítéltetett Adele!
[2011-11-30]

Bár a brit popikon hangszálműtétje jól sikerült, az énekesnőnek még mindig hallgatnia kell. A legfontosabbakat egy készülék mondja el helyette. Adele már a bostoni kórházban megígérte, mindenben betartja az orvosi utasításokat, ha a teljes gyógyuláshoz az kell...

..., hogy hetekig meg se szólaljon, áll elébe. Adele számára a színpad és az éneklés az életet jelenti, s hang nélkül valójában halálra ítélt. Így hát azóta az énekesnő rendületlenül hallgat.

Aki próbálta már az önként vagy egyéb okok miatt vállalt némaságot, jól tudja milyen rettenetesen nehéz feladat. Főként, ha egy nőnek kell betartania a szótlanságot. És most nem csupán fizikai szükségletekről beszélünk, hanem praktikus okokról is. Hiszen, mert nem beszélünk, az élet nem áll meg. Vásárolnunk kell, tehát szót váltani például a hentessel. Köszönni sem árt a szomszédnak, különösen akkor, ha már időnként így is ideges ránk. A gyerektől ki kell kérdezni a leckét, a társunknak pedig, miután nem szájról olvasó, valahogy el kell magyaráznunk, mennyire szeretjük, még ebben a nagy hallgatásban is.

És itt lép be a XXI. századi technika Adele és más "hallgatók" legnagyobb örömére. Az énekesnő egy alkalmazást töltött le telefonkészülékére, amely az általa beírt szöveget hangos szöveggé alakítja, tehát megszólal helyette. Ehhez hasonló beszédszintetizátort használ a motoros neuuronbetegségben szenvedő Stephen Hawking fizikus is.

Most tehát, ha Adele a nagy sikerű "Someone Like You" című számot szeretné - kivételesen elmondani - valakinek, csak bepötyögi a készülékbe a jól ismert sorokat. Az énekesnő teljes felépülése még néhány hetet igénybe vesz, de orvosai biztosították arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, s hamarosan újra színpadra állhat.

Forrás: Híradó.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Válogatás (VA)
' Instant Move
Az aktuális napi stílusokra jellemző mixek válogatása a Realinstant DJ-inek kínálatából....

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?








Join the Adult Webmaster Affiliate Program and make money while you are having fun...






Top