Megbocsátott apjának Julian Lennon
Megbocsátott apjának Julian Lennon
[2009-12-26]

Julian Lennon négy évtized után megbocsátott apjának. A csaknem harminc éve halott John Lennon fia annak idején gyakorlatilag megszakította a kapcsolatot édesapjával azután, hogy a Beatles vezéregyénisége 1968-ban elhagyta őt és mamáját, Cynthiát Yoko Onóért.

Julian a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - szerdai idézete szerint kijelentette: annak idején nagyon sok keserűséget okozott neki, hogy apja "lelépett". "A múltban többször is kijelentettem, hogy megbocsátottam apának, de ezek csak szavak voltak..."

"Lucy halála után jöttem csak rá, hogy ha továbbra ilyen dühöt érzek, egész életemben ez a sötét felhő lebegne felettem" - mondta Lennon fia. Julian ezzel Lucy Vodden-O'Donnellnek, a "Lucy In The Sky With Diamonds" című dal ihletőjének nemrégiben bekövetkezett halálára utalt.

A 46 éves korában, ritka autoimmun-betegségben elhunyt Lucy O'Donnell már kislányként világhírű lett. Együtt járt óvodába Juliannel, aki egy nap Lucy rajzával állított haza. Az ifjabb Lennon megmutatta a kislány rajzát apjának, magyarázatképpen pedig azt mondta: "ez Lucy az égben gyémántokkal". Ez a mondat lett a későbbi legendás dal címe.

Julian Lennon is írt most egy dalt gyermekkori barátja emlékére, "Lucy" címmel. A számot tartalmazó új album bevételeit az immunrendszer-betegségekben szenvedőket segítő jótékonysági szervezetek kapják.

Forrás: Híradó.hu

Kapcsolódó oldalak:


Kapcsolódó lapok:


Link:
Embed:

Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Pizz@dox (SK)
' MOSP Radio Show

...


' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top