Már készülnek a 2010-es Magyar Dal Napjára
Már készülnek a 2010-es Magyar Dal Napjára
[2009-12-13]

Jövőre szeptember 12-én lesz a Magyar Dal Napja; a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten az idei tanulságok összegzése mellett megkezdték a 2010-es esemény előkészületeit.

A Magyar Dal Napját idén másodszor rendezték meg; az első alkalom a tavalyi Sziget Fesztivál "mínusz egyedik" napján volt. Az idei esemény már országos szintű volt, 22 helyszínen mintegy 35 ezren követték a koncerteket, kétharmaduk a fővárosban. A szervezők szándéka szerint a Magyar Dal Napját ezentúl minden év szeptemberének második vasárnapján tartják meg.
   
A csütörtöki megbeszélésen részt vett Presser Gábor, a Magyar Dal Napja kitalálója, Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője is. Mint a megbeszélésen elhangzott, rengeteget tanultak az idei rendezvényből. A szervezők célja, hogy 2010. március végéig lezárják az alapvető előkészületeket, mert így az ideinél sokkal több idő maradhat a promócióra, a finomításra.

Az MTI úgy tudja, az idei problémák elsősorban akkor adódtak, amikor megbomlott az alulról jövő szerveződés, és valamilyen központi segítséget vontak be a rendezvénybe. Presser Gábor korábban az MTI-nek azt mondta, egy önszerveződő dalünnepet terveztek és ez összejött, "központi irányítás helyett koordinálni próbáltunk és mindenkinek segíteni a szervezésben".

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2009-ben háromféle pályázaton jutott pénzhez, ezek közül a legfontosabb a digitális archívum létrehozására elnyert támogatás. A rendezvény valamennyi helyszínén valamennyi előadótól hangban és képben rögzített dalokat a kulturális tárca pályázatán elnyert összeg segítségével archiválják. A szervezők célja, hogy hamarosan olyan kép- és hanganyagot tudjanak felkínálni az idén rögzített koncertekből a televízió-csatornáknak, amelyek műsorba kerülhetnek.

"A cél továbbra is az, hogy az emberek még jobban szeressék saját zenéjüket, még inkább megbecsüljék azt" - mondta Presser Gábor csütörtökön az MTI-nek. A szervezők értékelése szerint a Magyar Dal Napjának is köszönhető, hogy a nemrég indult két új kereskedelmi rádió nyertes pályázatában a korábbinál sokkal több magyar zene sugárzására tett ígéretet. A csütörtöki egyeztetésen elhangzott: mindenképpen el kell kerülni, hogy a jövő ősszel esedékes önkormányzati választások időpontja szeptember 12-én, a Magyar Dal Napja tervezett időpontjában legyen.

Forrás: Híradó.hu

Kapcsolódó oldalak:


Kapcsolódó lapok:


Link:
Embed:

Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

' Foge / 2011-10-26 01:12:37
Finally! This is just what I was loonkig for.




Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Pizz@dox (SK)
' MOSP Radio Show

...


' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top