Johnny Rotten és a Madness is jön a Szigetre
Johnny Rotten és a Madness is jön a Szigetre
[2010-05-14]

Több mint 90 százalékban kész a Nagyszínpad programja - jelentette be Gerendai Károly a Sziget sajtótájékoztatóján, s a korábbi sztárok mellé újdonságként említette a Madness, illetve Johnny Rotten Pistols utáni formációját, a Public Image Limited fellépését.

"A műfaji sokszínűség az egyik Sziget-védjegy a nemzetközi porondon. A változatos kínálat mellett igyekszünk úgy alakítani a programot, hogy egyrészt megfeleljünk az aktuális elvárásoknak, tehát hívtunk olyan fellépőket, akik a nemzetközi fesztiválporond aktuális fő fellépői. Másrészt a hazai közönség kedvenceit is felsorakoztatjuk: lesznek olyan csapatok, melyek már bizonyítottak a Szigeten és sokan kérték is, hogy hozzuk el. Mindezeken túl évek óta felvállalt célunk, hogy bemutassunk olyan produkciókat a közönségünknek, melyeket kevésbé ismerhetnek, viszont a nemzetközi színtéren már egyre nagyobb teret vívnak ki maguknak" - nyilatkozta korábban Gerendai Károly főszervező.

E filozófia mentén épül fel a Sziget legnagyobb helyszíneinek programja, így a Nagyszínpad mellett például a már 100 százalékos Világzenei Nagyszínpad, ahol a legnagyobb nevek közt szerepel például az Orquesta Buena Vista Social Club featuring Omara Portuondo, az Oi-Va-Voi, Tony Allen vagy a Shantel & Bucovina Club Orkestar. Az új csillagok közt 08001 vagy az elmúlt évek "Nagy Belga Bumm"-jának az egyik legátütőbb hangja a Jaune Toujours lép fel többek közt... És a Világzenei Nagyszínpad 2010-ben jelentős betekintést enged a kelet-európai világzenei színtérbe is, mindemellett persze a magyar világzenészek is fellépnek a Sziget öt fesztiválnapja alatt.

Rock-Metál
Az idei Szigeten a metálrajongók ismét megkapják a magukét a Rock-Metál sátorban, tehát készüljenek fel testben és lélekben, ha elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy részt vegyenek az Ill Nino szigetes koncertjén. A The 69 Eyes azért jön a Hajógyári-szigetre, hogy egy nagyszabású és még az eddigieknél is merészebb goth'n'rock show-val nyűgözze le a rajongókat.

A Paradise Lost tavaly megjelent albuma a kritikusok szerint csak a "One Second" klasszisához mérhető, így nem csoda, hogy ők az idei Sziget egyik favoritjai, nemcsak a fémzene-fanatikusok számára. Fellép minden idők egyik legenergikusabb metálegyüttese, a Children Of Bodom is.

A legfrissebb hírek szerint a Monster Magnet az utolsó simításokat végzi 2010-es albumán, majd turnéra indul, melynek egyik fontos állomásán, a Szigeten láthatjuk őket. De itt lép fel még az Enter Shikari, a Skindred vagy a Fear Factory is. A Party Aréna megasátra tavaly óta egy korai esti sávban is ontja a programokat, ahol világsztárok live-actjeit élvezheti a nagyérdemű. Idén ebben a sorban lép fel DJ Shadow, a Simian Mobile Disco, a Gotan Project, Calvin Harris valamint Breakestra feat. Cali2na, az éjszakai sáv pedig olyan előadókat köszönt, mint Boys Noize, Erol Alkan, Sander van Doorn, Andy Moor, a Drumcode Night: Adam Beyer, Alan Fitzpatrick és Joel Mull, az Infected Mushroom vagy a Deadmau5.
 
Új sátrat kap az idén a A38-Wan2 sátra, melyben szintén lesznek aktualitások, nagy öregek és feltörekvő csillagjelöltek is. Többek mellett itt lép fel a Gorillaz Sound System, Nina Hagen, Charlie Winston, az Ez3kiel, a Bad Religion, a Vive la Féte, a Major Lazer vagy a Yeasayer.

Forrás: EST.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 




Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top