[2011-11-26]
November 24-én este egy nagyszabású díjátadó est keretében tudhattuk meg, kik voltak a szakma, illetve a közönség szerint az év lemezlovasai, producerei. Több kategóriában is összemérték erejüket, népszerűségüket a DJ-k és a producerek.
A közönségszavazást a Facebook-on bonyolították le a szervezők, a szakmai szavazáson pedig a hagyományoknak megfelelően a DJ Szövetség több mint 1000 tagja szavazhatott az általa legjobbnak tartottakra.
Mindkét típusú szavazás két fordulós volt: az első körben bárkit lehetett jelölni, a második körben pedig a legtöbb jelölést kapottak listájából lehetett immár a végső győztest megszavazni. Természetesen minden kategóriában jelölhető volt bárki, aki DJ-ként dolgozik, nem feltétel a DJ Szövetségben való tagság.
A rendezvényen tartott beszédében Jeszenszky Zsolt elnök kiemelte a szakmai összefogás fontosságát, s egyben a Szövetség eddigi tevékenységének egyik legnagyobb eredményeként az ellentétek, ellenségeskedések lassú felszámolását, a közösséggé formálódás kibontakozó jeleit nevezte meg, ennek egyik jele, hogy a Szövetség létszáma idén már az ezer főt is meghaladta. Az est műsorvezetője az elmúlt három évben sorozatban az év DJ-jének megválasztott Bárány Attila volt.
Az eredmények
"Az év felfedezettje" kategóriában Julia Carpenter győzött; az első körben a szakma által kapott jelölések után a második körben a közönség (is) őt találta a legjobbnak. Júlia a díj átvételekor a díjat átadó Pantl Péternek, a CKM Magazin főszerkesztőjének viccesen, de bizonyára többek sajnálatára megjegyezte : "Biztos, hogy én sosem fogok levetkőzni!"
"Az év producere" mezőnyben a Lauer & Canard páros meggyőző fölénnyel diadalmaskodott; több éves alkotómunkájuk, számos remix és saját dala eredménye az idei, jól megérdemelt díjuk, melyet a páros jelenlévő tagja, Canard vett át és köszönt meg.
A DJ Szövetség életműdíját ebben az évben Csiszár Jenő kapta; a mainstream, a "tuti slágerek" helyett mindig a saját útját járó, kiváló zenei ízlésű egykori DJ, később televíziós és rádiós személyiség észrevétlenül formálta, szélesítette százezrek zenei ízlésvilágát az elmúlt 30 évben. A díjat átadó Jeszenszky Zsolt elnök szerint bár a korábbi elismertek is maximálisan megérdemelték az életmű-díjat, ilyen jó helyre talán még sosem ment az: Csiszár Jenő egyéniségével, jó értelemben vett kívülállóságával, a középszerűségnek hadat üzenve tudta mindig felhívni a nagyvilág aktuális, korszerű zenéire mindazok figyelmét, akik erre fogékonyak voltak, és fogékonyak ma is.
"Az év DJ-je" közönségdíjat a több mint 20 éve aktív, mindig megújulni képes, kitűnő szakmai felkészültségű Sterbinszky kapta, több évtizedes pályafutással, a sok ezer buli mellett több sikeres albummal is a háta mögött igencsak kijárt neki ez a díj. "Az év DJ-je" szakmai szavazáson a háromszoros győztes Bárány Attilát először megelőzve, az idei díjat a tavalyi év felfedezettje, a nem csak szakmailag is kiváló lemezlovas, de 2011-ben egyértelműen a fiatal közönség legnagyobb kedvence, Andro vihette haza.
Forrás: EST.hu
Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!