Huszonötezer euróért kelt el Jacko gitárja
Huszonötezer euróért kelt el Jacko gitárja
[2010-07-23]

Huszonötezer euróért (7,1 millió forintért) talált gazdára Michael Jackson dedikált gitárja. A hangszert jótékonysági céllal árverezték el az interneten. A vevő berlini, a befolyt összeget pedig az Arche gyermekvédelmi szervezet és a freiburgi gyermekrákkórház kapja.

Jacko a hangszert a "Scream" című dal videófelvételéhez használta, amely 7 millió dolláros (1,5 milliárd forintos) költségvetésével a legdrágább zenei videónak számít. A felvételhez Jackson 22 gitárt rendelt, de a forgatás alatt olyan sokszor meg kellett ismételni a jelenetet, amelyben összetöri a hangszert, hogy csak néhány gitár maradt meg, a popsztár ezek közül egyet aláírt.

A több ezer euróra becsült gitárt Michael Jackson egykori menedzsere, Dieter Wiesner bocsátotta a baden-badeni alapítvány rendelkezésére, és a popkirály halálának első évfordulója alkalmából árverezték el. Michael Jackson emléktárgyait magas árfolyamon jegyzik. Novemberben New Yorkban 350 ezer dollárt (77,5 millió forintot) fizettek azért a kesztyűért, amelyet 1983-ban a Moonwalk előadásakor viselt.

Forrás: Híradó.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

PokerStars.com - Fedezd fel a benned rejlő PókerSztárt...



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?








Numero7 - Itt vásárolj albumokat online!






Top