Fesztivállal emlékeznek John Lennonra
Fesztivállal emlékeznek John Lennonra
[2010-03-25]

Két hónapos fesztivállal tiszteleg John Lennon élete és munkássága előtt ősszel a zenész szülővárosa, Liverpool. A rendezvénysorozatot Lennon születésének 70. és halálának 30. évfordulója alkalmából rendezi az észak-angliai kikötőváros - írta a BBC.

A szervezők reményei szerint a zenés, filmes, költészeti és művészeti eseményeket kínáló fesztivál tízezreket vonz majd a Beatles bölcsőjének számító városba.

A 2010-es év nemcsak Lennon életében, hanem a legendás együttes történetében is kerek évforduló, a "gombafejűek" éppen ötven éve alakultak, és negyven éve oszlottak fel. A sorozat október 9-én - Lennon születésnapján - indul és december 9-én, vagyis egy nappal a New York-i halálos merénylet évfordulója után zárul.

"John Lennon a XX. század ikonikus figuráinak egyike, egy liverpooli srác, aki a világ minden sarkában ismert lett" - mondta a zenészről Mike Storey, a város polgármestere. "Kitartó üzenete a békéről ma is ugyanolyan fontos, és sokak számára inspiráló. A fesztivál lehetővé teszi, hogy megemlékezzünk róla, ünnepeljük zenéjét és mindazt, amit a városért tett" - fogalmazott a politikus.

Forrás: MTI


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 




Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Calman (HU)
' Minimal & Acid Sound Kiss
Calman (Kálmán Péter Tamás) 1978-ban született Székesfehérváron és jelenleg is ott éli...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top