[2009-10-06]
Rajongók hada számára hozott drámai döntést Erik, a No Thanks énekese: elhagyja az együttest. Közte és a csapat többi tagja között korábban már voltak kisebb-nagyobb súrlódások, így a többieket nem lepte meg Erik döntése.
Az együttes honlapján található közlemény szerint a fiúk a legnagyobb barátságban válnak el egymástól, természetesen.
A közönségtől pedig az október végi koncerten fog elbúcsúzni, ez lesz az utolsó eredeti felállásos fellépés.
"Október 30-án a Wigwamban lesz egy koncertünk, ott fogok elbúcsúzni a rajongóktól. Erre még gőzerővel készülünk a fiúkkal, de utána már csak haveri találkozóink lesznek. Nagyon szeretem a zenét és nagyon jónak tartom, amit a srácokkal csináltunk, de szeretném máshol is kipróbálni magam, többek között egy személyi edző tanfolyamot is elkezdek" - nyilatkozta Erik, aki azt is hozzátette: nem fordul el teljesen a zenétől.
A fiatal énekes az egyik kereskedelmi csatornának elmondta azt is: degradálónak érzi, hogy tinizenkarként lettek definiálva, és ez rajtuk maradt. Bár Erik kiszáll a bandából, a zenekar többi tagja úgy döntött, nélküle is folytatják tovább. Az új énekesről egyelőre még nincs döntés.
Forrás: Habostorta
Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!