Campus Fesztivál 2010.
Campus Fesztivál 2010.
[2010-06-01]

Több mint 200 fellépő, rendkívül sokszínű műsor: zene, humor, kultúra, tudomány, művészet, sport... mindez 2010. július 21. és 25. között Debrecenben, immár másodjára a tavaly megkedvelt Nagyerdőn.

A programpaletta felöleli az összes zenei műfajt, ennek megfelelően a pop-rock mellett többek között a világzene, a jazz és az elektronikus műfajok rajongói is megtalálhatják a kedvenceiket, összesen hét színpadon.

Új programhelyszín debütál...

A programhelyszínek közül kiemelkedik az idén bemutatkozó Science Lounge, ahol egy exkluzív kivitelű sátorban, délutánonként meglepően érdekes tudományos beszélgetések és interaktív kiállítások, este pedig hangulatos jazzmuzsika várja a látogatókat.

A programkavalkádban ezúttal is szerepelnek a humor nagyágyúi! Az OTP Pódium parádés előadásain a stand-up Dumaszínház humoristái nyomják majd a poénokat. A humor képviselői mellett ezen a programhelyszínen lesz éjszakai szabadtéri mozi friss és tavalyi sikerdarabokkal, valamint a musical és a kortárstánc is megjelenik a felvonultatott produkciók között.

A közkedvelt FOKK Minipódium idén összeolvad a Debrecen Színpaddal, a helyi zenekarok színvonalas fellépéseit multikulturális programok egészítik ki. A Nagyerdőn már bizonyított a Mini Pálinkafesztivál és a legnépszerűbb helyszínek között volt a Póker Sátor is, melyek idén szintén a Campus Fesztivált erősítik. A délutánok kihagyhatatlan eseménye az utcazenészek versengése, melynek csak egyetlen célja lehet, a közönség meggyőzése. Évek óta hagyomány a Bud Spencer és Terence Hill show, a hasonmáskeresés mellett nem csak chilisbabevő versenyen kell jeleskedni, hanem kocsmai verekedésben is.

Világsztár a Campuson

Bob Sinclart talán be sem kell mutatni, ő a "Love Generation", a "World Hold On", és megannyi sláger alkotója, aki pályája kezdetén elsősorban a hip-hopot, az acid jazz-et és az r'n'b-t érezte saját terepének. Chris The French Kiss néven kezdett el 18 évesen lemezeket pörgetni, s volt szerencséje együtt dolgozni a Daft Punk egyik tagjával is. A ritmusképletek, a ritka groove-ok és a dancefloor ütemek rabjaként is emlegetik, furcsa szokása, hogy minden évben újrakeveri felvételeit.

A sztárstátuszba emelkedett francia lemezlovast 2003-ban már kézről kézre adták a világnagyságok: Natalie Cole, a Jamiroquai, Moby és David Guetta egy-egy szerzeménye új életre kelt a kezei alatt, miközben harmadik nagylemezének felvételei is körbejárták a világot. 2005. nyarának egyik legmasszívabb partysikereként a "Love Generation"-t tartják számon a világ dancefloor listáinak szerkesztői. Először Ausztráliában, azután a 2006-os németországi foci vb egyik hivatalos himnuszaként tarolt a dal, melynek csillaga még ma sem áldozott le.

Argentín őrület

Az idei Campus alighanem legmesszebbről érkező és egyben legforróbb hangulatot hozó fellépői az argentín Mendozából induló Karamelo Santo. A hatalmas latin-amerikai ország legkelendőbb zenei exportcikkét 1993-ban hozták létre, 8-10 tagú szabadcsapatukkal azóta járják a világot, keverve a ska, a salsa, a punk-rock, a latin jazz, a cumbia és a hiphop elemeit. Több ezer fesztivál- és klubfellépés nézője tanúskodhat arról a félelmetes energiáról, ami az élő fellépéseikből lejön. Dolgoztak együtt Manu Chaoval, a Ska-P zenekarral, valamint David Byrne-nel is.

Még több kuriózum!

A fesztivál programját színesíti majd a balkáni őrület visszatérő élharcosa, a szerb Boban Markovic Orkestra, az extrém kinézetű elektro-bohóc John B, a drum'n'bass egyik klasszikus figurája, Adam F, valamint a kísérletező elektronikában feltörekvő osztrák Dorian Concept produkciója.

Jubileumok és búcsú...

Július 22-én, a Campus Fesztivál első napjának különlegessége lesz két olyan zenekar, melyeknek a fénye a több évtizedes könnyűzenei szakmai tudásnak és tapasztalatnak köszönhetően a mai napig sem kopott meg. A Republic húsz éves fennállását, az Edda pedig harminc éves múltját ünnepli a debreceni fesztiválon. A jubileumi koncertnapra mindkét zenekar teljes erőbedobással készül, repertoárjuk ennek megfelelően felöleli pályájuk legnagyobb mérföldköveit.

Ugyancsak kihagyhatatlan lesz az elmúlt 20 év egyik legfontosabb magyar zenekarának, a Kispál és a Borznak az utolsó debreceni koncertje, hiszen ők ezen a nyáron határozatlan időre elbúcsúznak a közönségüktől és a színpadoktól.

Forrás: Zene.hu


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Valentino Kanzyani (SI)
' Simplicity
Addicted to music, eternally hunting for electronic freshness, a master in blending the infusibl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?








Join the Adult Webmaster Affiliate Program and make money while you are having fun...






Top