[2010-01-01]
Michael Jackson 1983-ban készült "Thriller" című klipje az első és egyetlen zenés videó, amely bekerült az amerikai kongresszus nemzeti filmarchívumába. A katalógusban jelenleg 525 film szerepel...
Már évek óta tervben volt, hogy a John Landis rendezésében készült klip bekerüljön a filmtárba, ám mint Steve Leggett, az Országos Filmmegőrzési Testület koordinátora elmondta: Jackson nyáron bekövetkezett halála adta meg az utolsó lökést a megvalósításhoz.
"A lemezipar olyan ütemben változik és fejlődik, hogy arra gondoltunk, jó volna visszanyúlni a fejlődés korábbi szeizmikus kiugrásához, a zenés videó megjelenéséhez" - mondta Leggett.
A Thriller másik 24 filmmel együtt került be szerdán a kongresszus 1989-ben létrehozott filmarchívumába, amely célja szerint nem a legjobb filmeket, hanem a "kulturális, történelmi vagy esztétikai" szempontból kiemelkedő alkotásokat gyűjti össze. A katalógusban jelenleg 525 film szerepel.
Az újonnan beválogatott filmek között található az 1979-ben készült "The Muppet Movie", Sergio Leone 1968-as western klasszikusa, a "Volt egyszer egy vadnyugat", az 1911-ből származó "Little Nemo" és a "Jezebel" című dráma, amelyben Bette Davis nyújtott 1938-ban Oscar-díjas alakítást.
Forrás: EST.hu
Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!