' Budapesten lép fel Katy PerryOktóber 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Katy Perry. A dalszerző-énekes új albuma, a "Teenage Dream" a napokban jelent meg, de az első kislemez, a "California Gurls" az idei nyár egyik legnagyobb slágere volt.
' George Michael rehabra vonultAz énekes júliusban könnyűdrogok hatása alatt állva vezette autóját, és okozott balesetet Londonban. A rendőrök cannabist találtak nála, és a vérében is kimutatták a drogot. Mivel nem ez volt az első hasonló kihágása, visszaesőként súlyosabb büntetés várhat rá.
' Különleges koncertek országszerte a Magyar Dal NapjánIdén szeptember 12-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Dal Napját az országban. Idén tíz vidéki településen, 16 budapesti színpadon, összesen 33 helyszínen várják a magyar zenészek a közönséget.
' Michael Jackson számait töltik a legtöbbetA Nokia Ovi Music Store felmérése szerint jelenleg Michael Jackson a világ legkeresettebb előadója, legalábbis a cégnél a letöltési szám alapján a néhai popsztár mindenkit maga mögé utasít.
' Ismét volt léggitár-világbajnokság!Nyolcezer fős tömeg volt kíváncsi az idei léggitár-világbajnokságra és nézte a "semmit" a versenyzők kezében. A verseny lényege, hogy imitálni kell a gitározást, nagy átleléssel, ám valódi hangszer nélkül és egy előre megadott számot kell végig léggitározni.
' Jean-Michel Jarre: az internetnek nincs jövője!Jean-Michel Jarre szerint az internetnek nincs jövője, mivel a következő generáció majd elítéli a brutális feketepiaccá vált rendszert. A francia szintiguru szerint a netről bármilyen drog könnyedén beszerezhető.
' Pozitív közérzet, látogatói rekord"Nem csak környezettudatos szempontból, de emberileg is fenntartható fesztivál" - a látogatók, a fellépők és a helyszínre érkező civilek általános véleményét tükrözi a mondat az idei Szegedi Ifjúsági Napokról.
' Leküldték a Guns N' Roses-t a színpadrólKényszerből kellett elhagynia a színpadot a Guns N' Rosesnak a Reading Fesztiválon, mert egy órás késés után kezdték csak el a koncertet. Mivel Axl-ék nem tudtak időben kezdeni, a rendezők - a szigorú csendrendelet miatt - pontban fél 12-kor véget vetettek a zenélésnek.
' Yoko Ono tervei Lennon születésének 70. évfordulójáraIzland ad majd helyet a John Lennon születésének 70. évfordulóján rendezett emlékezésnek. Yoko Ono elmondta, hogy az Imagine Peace Tower fénycsóva beindítása után koncertet adnak zenekarával, majd sor kerül a LennonOno Grant For Peace díjak átadására.
' Nadja Benaissa felfüggesztettet kapottNadja Benaissa, a német No Angels lányzenekar egyik tagja 2 év felfüggesztettet kapott. A vád szerint a lány szándékosan fertőzte meg volt barátját HIV-vírussal. Nadja 10 év börtönt is kaphatott volna.