ZARE zárás hangos rockzenével...
ZARE zárás hangos rockzenével...
[2010-03-27]

Négy, egymással kiváló baráti kapcsolatot ápoló, hangos rockzenekar játszik 2010. március 27-én az A38 állóhajón a ZARE (Zene A Rasszizmus Ellen) rendezvénysorozat záróriffjeként. Az A38 Hajó bendője limitált, ha ott akarsz lenni, vegyél jegyet időben!

A Plastic Bitch egyre többet bukkan fel hazai turnékon és budapesti koncertek előzenekaraként. A srácok ezen alkalmakkal remekül összekovácsolódtak és rendkívül lelkesen, meggyőző energiákkal tolják punkos, screamo-os, rockos, alternatív, new wave-es cuccukat. A Kettőnégy díjátadón a 2009-es év "Legrészegebb zenekara" címet is sikerült megkaparintaniuk, amire valószínűleg nem túl büszkék, de remélhetőleg ennek rászolgálására kizárólag koncertjük után szorítkoznak.

A második lemezére készülő szív-lélek Óriásnak remek alkalma nyílik rá, hogy régi slágeriek mellett megmutassanak párat hamarosan végleges formájukat elnyerő dalaik közül is. A zenekar ellenőrizheti, hogy kik az igazhitű rajongók, hiszen akik ezek szövegeit is éneklik, lebuktak. Megkapó dallamokkal, elragadó színpadi lendülettel, furcsa képekkel operáló magyar szövegekkel rabolnak el minden, kicsit is szentimentális rockert.

Harmadikként a taglózó pszichedelikus energiák nagymesterei a Turbo legényei repítik majd különös zenei csemegékkel csalogató tájakra az arra fogékony Simple Man-eket, Wild pony-kat és nem utolsó sorban a Chronos keresztnevűeket. A zenekarról érdemes megemlíteni azt az örvendetes hírt is, hogy már nem csak underground berkekben ismerik el őket, hanem szélesebb körökben is, ennek bizonyítéka, hogy Fonogram díjat nyertek az "Év hazai modern pop/rock albuma" kategóriában, valamint a Radio Café hallgatói is megszavazták "Vol.1" anyagukat a 2009-es év legjobb magyar lemezének.

A Subscribe háza táján történt változásokkal kapcsolatosan a következőket kell tisztázni: a hat fős banda kiegészült egy billentyűssel, aki tovább színesítette zenei palettájuk színorgiáját. A nemrégiben megjelent "Contradictions" EP+DVD-n az új dalok hossza megnőtt, ha lehet még eklektikusabbak lettek és alapvetően modern metálnak titulált zenéjükbe manapság már a reggae mellé nem gyávák becsempészni klasszikus lovagmetált, és a jazz rockot sem. Utolsó alkalom ezen dalok klubkörülmények között történő meghallgatására a buli, hiszen ez az a tavaszi nagykoncert, ami után a fesztiválok kezdetéig már nem is találkozhattok velük a főváros keretein belül.

Mivel az A38 Hajó bendője limitált, aki okvetlen részt szeretne venni a vigasságon, elővigyázatosságból készüljön fel az elővételes jegyek időben történő beszerzésére!

ZARE zárás hangos rockzenével

Helyszín: A38 Hajó (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő)
Időpont: 2010. március 27.

Fellépők:
- Plastic Bitch
- Óriás
- Turbo
- Subscribe

Forrás: Realinstant


Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top