WTFest - What The Fuck Klubfesztivál
WTFest - What The Fuck Klubfesztivál
[2009-10-14]

A WTFest nem más, mint 4 figyelemre méltó kezdeményezés, 4 szemlélet, 4 csapat egybeolvasztása, 1 éjszaka erejéig. Az est folyamán merőben különböző stílusok képviselői és kedvelői találkozhatnak egymással és ízlelhetik meg az ismeretlent.

Ennek a - mondhatni - DJ kiállításnak a célja egyfelől, hogy szabálytalanul belesatírozzon a város éjszakai életébe, színt vigyen a sokszor unalmas estéibe, másfelől hogy bárki részt vehessen a zenei kultúra különös szegleteinek megismerésében, élvezésében. A négy csapat pedig nem más, mint a RadioKraft, a Robotrock, a Darkangels és a Zajfúzió, akikről alább bővebb infórmációt olvashatsz...

RadioKraft

A RadioKraft idén januárban indult útjára három jól ismert underground DJ, Sakal, Killbert és Kraak kezdeményezése folytán. Még nincs egy éves az új csapat, de máris három olyan nemzetközi előadót léptettek fel városunkban, akikkel a találkozás esélye egyébként gyakorlatilag a nullával lett volna egyenlő. Kerítettek már hatalmukba például több ezer négyzetméteres gyárépületet, a belvárosi Merlin színházat, egy Fétis Klub pincerendszerét, a nyár közepén pedig egyedülálló módon, (többek felháborodására) spontán gerilla bulit rendeztek a Kálvin-tér egyik szegletében. Partijaikra jellemzőek a mindenkori legmodernebb hangok, feszes technoid ritmusok és a kiemelkedő gondossággal megtervezett és kivitelezett látvány.

Robotrock

A RobotRock-ot 2008-ban alapította négy középiskolás jó barát Budapesten. A partisorozat főbb hozzávalói az electro, electro-house és nu-elektró, némi minimal, house illetve dubstep fűszerrel megszórva. Az első próbálkozások után, 2008 szeptemberétől szerveznek saját bulikat. Állandó rezidenciájuk 2009/2010 idényben is a Menta Terasz lesz, azonban találkozhattok velük számtalan egyéb eseményen, többek között rendszeresen megfordulnak a népszerű Dürer Kert színpadjain is.

Darkangels

Nem, nem "hagyományos" dark, és a psycore sem a svéd heavy metal bandát jelöli, bár a műfaj a szó szoros értelmében igen-igen súlyos. A művelők egy része a psy-trance, mások a techno vagy acid alapokra támaszkodnak, illetve hivatkoznak, egyesek pedig egyszerűen képtelenek megemészteni, hogy ez egyáltalán bárkinek is tetszik. A sötétség angyalai bebizonyították a létjogosultságot: a tavalyi klubszezonban minden hónapban puffadásig tömték a város legeldugottabb szórakozóhelyének termeit a vitathatatlanul pszichedelikus estek szervezői...

Zajfúzió

Utálod a "Zaj"-t, mert nem tudsz miatta egy normális fényképet készíteni, utálod mert az egész családod megsüketült a kettes metrón. Rádióban is csak akkor hallod, ha gyenge a vétel, tehát nem is tudod, hogy ilyen, mint zene, egyáltalán létezik. De ez nem az a zaj! Míg az előbbiek hibák és anomáliák szüleményei, ez a zaj az ismeretlen "neuroakusztikus" hangok szándékos kutatása és XXI. század szívmasszírozó dinamikájának találkozásából materializálódott igazi tánczene, vagyis a Power Noise! A fellépő DJ-k eddig a műfaj önálló képviselői voltak, tehát a Zajfúzió a WTFest szervezői által kezdeményezett fél-spontán szerveződés, vagyis első alkalom lesz...

WTFest - What The Fuck Klubfesztivál

Helyszín: Club K2 (1091 Budapest, Üllői u. 51.)
Időpont: 2009. október 17.
Hozzájárulás: 600 HUF

Fellépők:

RadioKraft intézet:
- BLK (aka Sakal)
- Killbert
- Kraak
- VJ Bios

RobotRock láncfűrészüzem:
- Buzzlight
- Geri
- R'Jean
- San Pedro
- Plastic Kids DJ-s

Darkangels gathering:
- Longhi
- Kemo (halu beats, ld50)
- Rudulf b2b Nasgul (ds crew)
- Erebos (ds crew)
- Failotron (budapest micro)

Zajfúzió barlang:
- CosmO_O
- Davina
- Dorn
- Firen_Aggonix

Forrás: Realinstant

Link:
Embed:

Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

PokerStars.com - Fedezd fel a benned rejlő PókerSztárt...



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?








Numero7 - Itt vásárolj albumokat online!






Top