A Művészetek Palotája által rendezett első Jazz Showcase tehetségbörzén 2008-ban a közönség már megtapasztalhatta, micsoda aranytartalékkal büszkélkedhet a hazai jazzélet, hány meg hányféle úton járnak fiatal jazzmuzsikusaink.
Fiatal, de már befutott zenészek vadonatúj kísérletei tehát éppúgy megjelennek ezen a tehetségbörzén, mint még fiatalabb, főiskolás előadók, akik talán éppen itt kapnak először pódiumot.
2009 januárjában újra friss lendülettel telik meg a Fesztivál Színház és a Zászlótér. A háromnapos eseménysorozaton mindig 16 órától hallhatják a hazai utánpótlást a jazzkedvelők és Európa legbefolyásosabb szakemberei, a meghívott kritikusok és producerek. Este nyolc órától pedig, ahogyan ez már az első alkalommal is volt, a fősodort képviselő elismert művészek mutatják be a jazz sokszínűségét.
Jazz Showcase - Jazz-tehetségbörze
Helyszín: Művészetek Palotája (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.) Időpont: 2009. január 8-10.
A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.