Álmodozások kora - Táncdalfesztivál másként
Álmodozások kora - Táncdalfesztivál másként
[2009-02-16]

Újra, immár sokadszorra is kiderül, hogy életünk kísérőzenéjéhez hozzátartoznak az egykori monstre táncdalfesztiválok dallamai. Sokról nem is tudjuk honnan ismerjük, ki is énekelte, mások viszont határozottan kötődnek egy-egy legendás előadóhoz.

Ezeket, gondolnánk, szinte már szentségtörésszámba megy más énekesnek átadni. Aztán bebizonyosodik, hogy mégis, nagyon is megéri új köntösben, új hanggal, más ritmusban és felfogásban újra meghallgatni őket. A végén pedig még arra is rádöbbenünk, hogy egészen másról és máshogyan is szólhat egy dal, mint megszoktuk.

Az első Táncdalfesztivál-koncert hatalmas siker volt a Művészetek Palotájában, ismételni is kellett. Ráadásul nagyon nehéz volt a szerkesztés, mert a műsoridő miatt sok-sok remek dalt kellett kihagyni. Maradt tehát bőven, amiből össze lehet válogatni egy újabb estére valót. És van sok olyan előadó is, akit akkor nem hívhattak meg, most azonban itt van rá a remek alkalom.

A kor ismét a hatvanas évek vége és a hetvenesek eleje, a téma a "legvidámabb barakk" egyre merészebben felbátorodó fiataljainak a kultúrája, az Ifipark koncertjeinek világa. És természetesen az egész országot izgalomban tartó televíziós verseny, minden ma futó vetélkedők őse: a táncdalfesztivál.

"Álmodozások kora" - Táncdalfesztivál másként

Helyszín: Művészetek Palotája (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Időpont: 2009. február 21.

Közreműködik: Dolhai Attila, Fool Moon, Mészáros Árpád Zsolt, Micheller Myrtill, Nagy Ervin, Falusi Mariann, Szinetár Dóra, Zséda, Freeport zenekar
Zenei szerkesztő: Zöldi Gergely
Rendező: Böhm György

Forrás: Realinstant

Link:
Embed:

Regisztráció
Captcha

Maximális karakterek száma: 700 /


Szólj hozzá a cikkhez, mond el véleményed, meglátásod. Oldódj fel!
 
Oldalak 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Paul Oakenfold (UK)
' Perfecto On Tour
Paul Oakenfold has been touted as one of the world's leading DJ/remixers by various outlets incl...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top