Lady Gaga ötször megkerülte a Földet
Lady Gaga ötször megkerülte a Földet
[2010-07-24]

Az amerikai énekesnő elmúlt egy éve igencsak sűrű volt: világ körüli turnéját bonyolította, közben lemezt készített, és el kellett viselnie a celebek nyugodtnak semmiképpen sem nevezhető életét...

A "The Monster Ball" elnevezésű turné világszerte hatalmas sikert hozott, és hamarosan Budapestre is elér, Lady Gaga november 7-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekesnő koncertsorozata tavaly novemberben kezdődött, és azóta a Föld négy kontinensének 78 városában lépett fel a popzene jelenleg egyik legnagyobb sztárja.

Lady Gaga 200 ezer kilométert tett meg repülővel turnéja során, ez a bolygó öt körberepülésének felel meg. Májusban előfordult, hogy az énekesnő az egyik nap Németországban lépett fel, másnap New Yorkban adott koncertet, 24 órával később pedig már Hollandiában állt színpadra. A turnézás tehát nem leányálom, ezt jelzi az is, hogy a 24 éves popsztár egy idei koncertje előtt ájultan esett össze a kimerültségtől, és el kellett halasztani a fellépést. A "The Monster Ball" turné még 2011-ben is folytatódik.

Source: EST.hu


Registration
Captcha

The number of maximum characters: 700 /


Join the discussion about the topic, relates your opinion, your sight. Relax!
 
Pages 

Nokia Internet Radio - Take this station with you!



Relax!



On the Instant TV you can easily follow our archived videos contains the Realinstant DJs, which can gives you a perfect relaxation. Further more you can even check out our video clip selection. Take a look around!


Rony Breaker (HU)
' Soul Designer
Rony Breaker 2000 óta aktív tagja a magyar klubbéletnek. A 8 év alatt méltán szerzett elis...

' Currently playing
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Coming up
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Popular players
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.

' TLSubmit
Hey im new here. Im sam, how is everyone? I look forwards to being a active memeber


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top