[Breakbeat, Electro, Minimalist]
Berke Nikoletta zenei pályafutását 6 éves korában kezdte, amikor is
szülei beíratták a Szeghalmi Alapfokú Művészeti Iskolába. Itt 6 éven
keresztül hallgatott szolfézst. 8 évig zongorázott, egy évig fuvolázni, gitározni tanult, és kijárta a furulya-iskolát.
Ezzel megalapozta zenei tudását. Ezután elkerült Szegedre, ahol közgazdaságtant, programozást tanult. Hiányzott neki a zene, ezért elkezdte figyelemmel kísérni az ottani party-életet, és rájött, ha olyan zenét akar hallani, ami neki is tetszik, saját magának kell csinálnia.
17 éves korában voltak az első próbálkozásai az elektronikus zenével. Megtetszett neki a DJ-szakma. Egyből beleugrott a mélyvízbe, mert csak úgy gyakorolhatott mixelni, ha fellépést szervezett magának.
Először a ragga és a reggae fogta meg, így azt játszotta cd-ről a bulikban. Ezután nagyon megszerette az energetikus drumandbass-t, és ezzel egy időben el is kezdte vásárolni a bakelit lemezeket, mert azokat sokkal jobban magáénak érezte. Ekkor találta meg a számára legmegfelelőbbet, a breakbeat stílust. Ezután Beatitude team név alatt party-sorozatot indìtott. Emellett hívták zenélni Kecskemétre, Makóra, házibulikba.
2004-ben iskolát kellett váltania, és elköltözött Székesfehérvárra. Sikerült lemezjátszókat, keverőt vásárolnia, és ezután sokkal gyorsabban tanult. Ekkor beindult a pályafutása. Fél évig volt műsora a Para Rádióban, de a rádió ezután mélypontra jutott. Hívták fellépni Szolnokra, Kecskemétre, Szegedre, Tapolcára, DJ Carlos műsorán belül fellépett többször is a Tilos Rádióban. Zenélt a Kultiplex-ben, az A38 Hajó fedélzetén Budapesten, és volt alkalma Szerbiába is eljutni.
2005-ben, Székesfehérváron megismerkedett DJ Calman-nal, aki elhívta fellépni a Showdown party-sorozatra. Ez nagy lökés volt a számára, mert mára ismert DJ-vé vált Fehérváron. Közösen elindítottak egy buli-sorozatot, a Rasid nevű helyen: Shake it, mix it, push it! néven, ahol rezidensek voltak fél évig. Eközben volt egy vendég fellépése a Töréspont Rádióban is. Testvére segítségével létrehoztak egy blog-oldalt az Interneten, hogy más is figyelemmel kísérhesse fellépéseit.
Próbálkozott még a GOA stílussal is, mert hívták fellépni ilyen jellegű bulikba is Szegedre. Mára kialakult a zenei összkép a fejében és szerelmes lett a breakbeat-be, de szívesen játszadozik az electro-val és a house-zal, mert nagyon közel állnak ezek a stílusok egymáshoz. 2006-ban megismerkedett a Freaky Beats menedzserével Cseh Gáborral, aki elhívta Szolnokra zenélni, azóta is jó kapcsolatban vannak, és Niki rendszeresen fellép az Ő rendezvényeiken. Így került el Tiszakécskére, Budapestre az Artkatakombába. A Tilos Rádióban, DJ Slicz műsorában többször is vendégszerepelt.
2007-ben fél évet Olaszországban tanult, itt szerette meg a minimal és tech-house zenéket, be is vásárolt belőlük rendesen. Hazatérve Budapestre költözött. Megismerkedett Szijj Andrással, a RadioReal egyik műsorvezetőjével, aki elhívta a műsorába, ahol többször vendég-műsorvezetőként működött, és közben mixeit játszották le. Ezután a rádió elindította a Female Pleasure című műsorát, ahol négy lány mixeit hallgathatják hétről-hétre, és Cheeky lett ennek az egyik szereplője.
2008-ban megismerkedett Kovács Péterrel, az Antropos.hu kulturális oldal főszerkesztőjével, aki felajánlotta, hogy legyen az oldal egyik programszervezője és DJ-je. Niki kapott az alkalmon, és elindították az Antropos.hu Night party-sorozatot, melynek színhelye a Fecske terasz lett. Ezen felül újságírója is lett az Antroposnak, NaDJa néven ír partybeszámolókat, interjúkat.
Eközben Székesfehérváron beindultak a bulik, így fellépett a Technopen, Voyage, Top Secret nevű szabadtéri rendezvényeken, és volt alkalma a Balaton Sound alatt is zenélni Zamárdiban. Szeptembertől indul élő beszélgetős műsora a RadioReal-en. Szerdánként, este 8-10-ig lesz hallható party-ajánlókkal, művészekkel, zenékkel várja a hallgatókat! Mintegy utazás az este folyamán a muzsika rejtett zugaiba, egy történet, melyet mindenki átélhet, ha figyeli, és összhangba tuDJa hozni a külső hangokat a saját belső ritmusával. Ő így képzeli a zenét, és szeretné mindenkinek megmutatni, hogy pár hang milyen hatalommal tud bírni az ember felett.