Ret3k (HU)
Ret3k (HU)
[Grime, Dubstep]

2000 környékén, a Drum & Bass térhódításának idején kezdett foglalkozni a zenével. Felsőfokú tanulmányai alatt a sulihoz közeli klubokban játszott. Ez időben kapott lehetőséget, és kezdett rádiózni a helyi kereskedelmi adón.

Kicsivel később DJ Rabbittel elindították a kedd esténként jelentkező Töréshatár! című műsort (a jövő hangja alcímmel), ahol nagyrészt Drum & Bass-el foglalkoztak, de időről-időre helyet kaptak más zenei stílusok is a breaktől az elektronikáig.

A Töréshatár 2004-ben végleg elhallgatott, de 2005 őszén visszatért, immár nem az éterbe, hanem a tánctérre. A DJ páros party szervezésbe kezdett. Céljuk az volt, hogy színesítsék a bajai zenei kultúrát, így számos stílusból megfordultak náluk vendég DJ-k.

Egyik ilyen alkalommal mutatta be c0p az új vírust, majd egy 2006 tavaszi rendezvény alkalmával megismerkedett DST-vel is. Pár hétre rá megvásárolta az első dubstep 12"-est. Ha teheti más, lazább témájú lemezeket is vásárol, táskáját downtempo-k, glitch-ek is nehezítik a súlyos szubbasszusok és kedvenc dnb-k mellett.




Oldódj fel!



A Realinstant.TV abban segít, hogy folyamatos, élő kamerás képet kaphass az Instant Art.Bár.Kert hangulatáról. Ezekhez nyújt segítséget, hogy különböző kameraállásokból veheted szemügyre mi zajlik éppen az Instant falai között.


Flyingpig (HU)
' Rio Sunset
1981. június 22-én született Budapesten. Már egész korán nagy érdeklődést mutatott a zen...

' Most szól
Ralf Gum - GOGO Music Radioshow - Episode 262

' Következik
Anthony - Infectious Music - Jingle 01

' Kedvelt lejátszók
 iTunes: 192 kbps, 128 kbps
 Winamp 192 kbps, 128 kbps
 WMPlayer 192 kbps, 128 kbps

' Online slots bonus
I am writing here now for everybody to know
that the content of this blog is excellent!
The posts are very informative and underst...

' Larita Oldfather
Hey man! Where can I find more blogs about this?

' Jaycee
I really wish there were more atircles like this on the web.


' Mit gondolsz a dizájnról?














Top